Pünkösdi hosszú hétvége egy remekbe szabott biciklizős borozgatós hétvége lett. Ami "pöttyet" elvonta figyelmemet, az a CrossFit Games európai regionális döntője volt. Az igazság az, hogy szurkoltam, szorítottam én már csapatoknak / embereknek , de Kovács Laci (Lacee) azon kívül hogy megnyerte a versenyt, az európai összes nagy nevet maga mögé utasítva, engem is megajándékozott a szurkolás valódi örömével.
Minden egyes versenyszámot a twitteren a facebookon, meg a games hivatalos weboldalán felváltva követtem, nem csak immel-ámmal hanem körömrágva, szorítva, hogy jól menjen, hogy sikerüljön elöl végezni. Élőben, azonnal a neten. Furcsa és kellemes érzés volt szorítani számolgatni, hogy mennyit, hogyan kell megoldjon, hogy tuti kijusson a VB-re (első 3 helyezett jut ki automatikusan). Az utolsó számot a EuroSporton tudtam követni, és könny csordult a szemembe amint a finn legenda Mikko Salo fejet hajtott Lacee előtt és elsőként gratulált győzelméhez. Köszi Lacee! Tudom sokan gratuláltak, de tényleg fantasztikus sportteljesítmény amit "letettél ide az asztalra".
Utólag még azon gondolkodtam el, hogy talán 2 dolog miatt tudtam ennyire értékelni azt ami Lacee elért:
- Mert van szerencsém - még ha csak látásból 1-1 versenyről is - de testközelből ismerni, és tudom hogy milyen sportember, hogy milyen JÓ ember. (Apró példa: Egy tavalyi versenyen - ahol ő bíró volt - simán megkínált a saját ebédjéből, egy ismeretlen srácot, mert annál nem volt kaja.)
- És talán azért is tudtam szurkolni, mert tudom, hogy az a teljesítmény amit és ahogy Ő illetve a többi élversenyző meg tud csinálni az mekkora munka, mennyi rengeteg edzés, lemondás, gyakorlás odaadás kell hozzá.
